Hírek, aktualitások

Somogyviszló

Somogyviszló
Somogyviszló

Polgármester: Czupor Zoltánné
Polgármesteri hivatal címe: 7922 Somogyviszló, Kossuth u. 46.

Lakosság száma (2010. jan. 1.): 260 fő

Somogyviszló 10 kilométerre fekszik Szigetvártól Nyugat-Baranyában.

Első említése 1403-ban (talán 1299-ben). 1465-ben Szent Mihály tiszteletére szentelt templomát említik, majd a szigetvári várhoz tartozónak írják le. A török hódoltság ideje alatt is lakott. A 19. században számtalan földesura volt pl. a Somssich, a Boronkay, a Zichy-család.
Neve a néphagyomány szerint úgy alakult ki, hogy a törökök elfogtak egy embert, egy lóhoz kötötték, majd azt kiáltották „Visz ló, visz ló?”. Előneve megyei hovatartozását mutatja. A műemlék jellegű református templom késő barokk stílusban 1784-ben épült. Klasszicista toldása a 19. sz. első felében készült. Az épületet 2002-ben újították fel, és egy park kialakítására is sor került a falu központjában.

A körjegyzőség székhelye Somogyapátiban található.
Körjegyző: Dr. Sitkei Lukács
Körjegyzőség címe: 7922 Somogyapáti, Fő u. 81.

A településen nem működik óvoda, iskola, a gyerekek Somogyapáti, illetve Szigetvár intézményeibe járnak.

A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat mikro-térségi központja Somogyapáti.
Címe: 7922, Somogyapáti, Fő u. 82.
A szolgálattal kapcsolatos tevékenységet Kiss Katalin és Varga Istvánné látja el.

A szociális étkeztetés megoldott.

A település látnivalói:

  • Református templom,
  • Világháborús emléktáblák,
  • Millenniumi kopjafa.